Legyünk azok, akik vagyunk

India hivatalos filmje a 2012-es Nemzetközi Down-szindróma Kongresszusra "Indelible" (Eltörölhetetlen) címmel egy hosszabb dokumentumfilm előzetese és hét Down-szindrómás felnőttről szól.

Dr. Sureka Ramachandran az Indiai Down-szindróma Egyesület elnöke, a 30 éves, Down-szindrómás Babli édesanyja azt mondja:

- Csak azt szeretném, ha a társadalmunk elfogadná azokat az embereket, akiket egész életükben megbélyegeznek. Senki sem tökéletes. Mindannyian úgy születünk, hogy bizonyos dolgokkal nehezebben boldogulunk, mint mások. Senki sem akar másféle kromoszómákat. Csak úgy megtörténik. Minden emberi lény adhat valamit, amit a társadalomnak csak el kell fogadnia. Ha úgy néznek mindenkire, mint emberre, ha megpróbálják megérteni és egy kicsit türelmesek vele, mindkét irányban megindulhat valami: Annak az életét, aki ezt megteszi, ugyanannyira megváltoztathatja, mint a Down-szindrómás emberét.

- Down-szindrómás vagyok - és akkor mi van? - kérdezi a dokumentumfilm egyik szereplője, Archana, majd mindannyian sorra bemutatkoznak egy-egy mondattal:

Apám lánya vagyok - Archana
Mindenkit felvidítok - Ashwin
Értékes vagyok - Babli
Költő vagyok - Revathy
Bármit meg tudok tenni - Arti
Túlélő vagyok - Manimeglai
Szép vagyok - Sandhya

Aztán részletesebben is megismerjük őket. Bablit édesanyja élete nagy ajándékának, tanítójának és legnagyobb mesterének tartja:

- Azt tanultam Bablitól, hogy legyünk azok, akik vagyunk. Olyan tökéletes, hogy miatta megtanultam másképp viselkedni. Olyan sokat tanultam tőle, hogy ma miatta vagyok az, aki vagyok.

Babli testvére elmondja, hogy a lány mindig is az élete fénysugara volt és az is marad, mert az egész családot alázatra tanítja. Boldog, hogy immár a feleségének és a kisfiának is megtanítja látni, hogy az életnek különböző aspektusai vannak, és nyitottan elfogadni a különböző dolgokat, amiket az élet kínál.

Manimeglait látjuk, ahogy éli hétköznapi életét és Dr. Ramachandran nagy szeretettel meséli el, mennyire árad a lényéből a boldogság, milyen gondoskodó és milyen jó gyermek.

Revathy 66 éves költő, aki elmondja, hogy szeret beszélgetni, de nem akar senkinek terhére lenni. Míg Dr. Ramachandran lelkesen meséli, milyen kivételes, "emberfölötti" példát állít Revathy mindenki elé, addig a hölgy gyakorlott mozdulatokkal süt magának csapatit, hímez, majd elmondja egy versét:

Hallom a távoli dallamot
a hegyeken túlról
Valaki a dallammal énekel
a távoli zene hangjával
Leülök a tóparton
és a dallamra tapsolok

Ashwinnal sosem éreztették, hogy más, mint a többiek. Ghit készít, énekel a testvérével, kisbabát ringat. Testvére szerint ő a család sztárja.

Archana ezt mondja:

- Normális szeretem volna lenni, különleges lettem. Mindenki azt mondja, te vagy a legjobb gyermek.

Archana kivételes sportoló: A 2012-es athéni speciális olimpián aranyérmet szerzett kerékpározásban. Apja büszkén meséli, hogy Archana nélkül soha nem is látott volna aranyérmet..

- Apám mindig büszke rám. Én vagyok a legboldogabb a világon - kerekíti le a történetet a lány.

Sandhya kecsesen és kifejezően táncol. Dr. Sureka Ramachandran elmondja, hogy az újszülött DS gyerekek szüleinek őt mutatja meg, hogy reményt adjon nekik, ahogy neki is reményt adott.

Amikor Arti megszületett, 8 évet sem jósoltak neki. Ma önállóan él (közben azt látjuk, hogy éppen fizet valamiért.) Dr. Ramachandran azt mondja, tőle azt tanulta, hogy az iskolai teljesítményt hajszolása helyett sokféle más lehetőséget is kell adni a Down-szindrómásoknak, hiszen Arti is ettől virágzott ki.

Dr. Ramachandran boldog, ha Down-szindrómásokkal lehet:

- A világ tele van fantasztikus emberekkel, akik rengeteg szeretetet kínálnak - mondja, majd hozzáteszi: - Sosem látom a DS gyerekeket fogyatékosnak. Szerintem tökéletesek.