Példa az önstimuláló viselkedés visszaszorítására

Bár a Down-szindrómánál nem meghatározó tünet, de előfordulhat, hogy a gyerekek valamilyen sztereotipikus mozgást ismételgetnek, minden különösebb cél nélkül, pusztán azért, mert az számukra kellemes: megnyugtató, érdekes vagy figyelemelterelő. Az ilyen önstimuláló, öningerlő viselkedésformák (pl. a nyelv szopogatása, felsőtest hintáztatása, tárgyak rázogatása) még akkor is zavaróak lehetnek, ha a gyerek testi épségére egyébként nem veszélyesek: a társaik elkerülhetik őket miatta és akadályozhatja őket, hogy a tanulási és játéklehetőségeket kihasználják. Az alábbi eset egy ilyen viselkedésforma kontrollált és dokumentált visszaszorítását írja le.

Paul három éves Down-szindrómás kisfiú volt. Az óvodában délelőttönként 2,5 óra fejlesztésen vett részt, délután pedig egy integrált csoportba járt, ahol a gyerekek egyik fele enyhén fogyatékos, a másik fele pedig tipikus fejlődésű volt. Paul gyakran kidugta a nyelvét és közben kattogó hangot hallatott. Ez nagyon zavaró volt, a kisfiút elkerülték miatta a többiek és gyakran lehetetlenné tette, hogy a csoportos tevékenységekben részt vegyen. Paul idejének nagy részét (75-88%-át) ezzel a kattogással töltötte, és mindegy volt, hogy mások jelen vannak-e vagy hogy esetleg milyen külső jutalom (figyelem, kívánt tárgy megkapása, feladat elkerülése) követte.

Paul a "kattogások" között legfeljebb 30 másodperces szüneteket tartott, ezért először ezeket a fél perces szüneteket kezdték jutalmazni. A jutalom vagy szóbeli dicséret volt ("Hű, milyen szép fiú vagy." "Ilyen egy nagy fiú!" "Nagyon jóképű vagy.") vagy a testkontaktus valamilyen formája (simogatás, összepacsizás). Amikor megjelent a kattogás, a felnőtt ujjával megközelítette (de nem érintette meg) Paul állát, és azt mondta: "Á-á." Ezt a korrekciós beavatkozást azért választották, mert ennek volt hatása a cselekvésre (Paul azonnal abbahagyta a kattogást) és a szülők is megengedhetőnek tartották a pedagógusok és asszisztensek részéről.

A fél perces szünetek jutalmazása már az első két napon a kattogás ritkulásához vezetett, így az ötödik naptól áttértek a 60 másodperces szünetek jutalmazására, illetve a csoportos foglalkozásokon a jutalmazásokat fokozatosan el is hagyták. Egy olyan helyzet volt, amelyben Paul továbbra is sokat kattogtatta a nyelvét: amikor nehéz finnomozgásokat kellett végezni (vágni, gyöngyöt fűzni). Ilyenkor a tanárok továbbra is megdicsérték, ha nem kattogott. Egy hetes kezelés végén a kattogással töltött idő 10-16%-ra csökkent, már nem akadályozta a csoportos tevékenységekben való részvételt és sem a pedagógusok, sem a szülők nem találták zavarónak.

Vannak olyan esetek, amikor a nem kívánt cselekvés helyettesíthető egy elfogadottal, pl. tárgyak rázogatása vagy szopogatása esetén a tárgyakat a feladatuknak megfelelően lehet használni, mondjuk egy játékautót tologatni vagy elgurítani. Ilyenkor érdemes megpróbálni a gyereket következetesen rávezetni, hogy az elfogadható cselekvést végezze. Más esetekben az önstimuláló ingerhez hasonló érzeteket adó, de elfogadható cselekvést kínálhatunk fel (ujjak rágcsálása helyett rágókát - ebből nem csak kisbabáknak való létezik). További információ az önstimuláló viselkedésről itt, illetve a magatartás problémákról itt.