Mindenkinek becsengettek!

Feliratkozás Mindenkinek becsengettek! hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 2 nap 8 óra

Mindenkinek becsengettek! - évnyitó

div class=field field-hir-kiskep img class=imagefield imagefield-field_hir_kiskep width=144 height=81 alt= src=http://mindenkinekbecsengettek.hu/sites/mindenkinekbecsengettek.hu/files/hir-kiskepek/6_1.jpg?1375977511 / /div pA Down Egyesület az ungvári Обласний центр комплексної реабілітації Дорога життя civil szervezettel, valamint a szatmárnémeti Caritas-szal közösen végzi a „Mindenkinek becsengettek!” programot harmadik éve a HUSKROUA ENPI CBC programon keresztül. Programunk - melyet stratégiai együttműködés keretében Hoffmann Rózsa államtitkár asszony és Marekné Pintér Aranka KLIK elnök asszony is támogatásáról biztosította idén tavasszal - célja, hogy erősítse a fogyatékosok társadalmi inkluzióját mindhárom országban. A tavalyi évhez hasonlóan idén is táborral nyitjuk az iskolásoknak és óvodásoknak szóló programot Nyíregyházán 2013. augusztus 22-26 között, mely táborban az ukrán, magyar és román fogyatékkal élő gyermekek családjait látjuk vendégül. A táboron belül strongkétnapos évnyitó rendezvénnyel készülünk/strong a Nyír-Plazaban, melyre a tervezett programok*:/p p/ppa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/hir/mindenkinek-becsengettek-evnyito.html target=_blanktovább/a/p

Megmutattuk, mekkora a szívünk!

div class=field field-hir-kiskep img class=imagefield imagefield-field_hir_kiskep width=144 height=144 alt=Nyíregyházán src=http://mindenkinekbecsengettek.hu/sites/mindenkinekbecsengettek.hu/files/hir-kiskepek/nyiregyhaza.jpg?1370605146 / /div pAz ország 8 nagyvárosában egyszerre mutatta meg fogyatékos és ép, gyermek és felnőtt, hogy Mekkora a szíve az Alma Együttes Down Egyesület számára írt Mutasd meg! - MBCS Dalára./p pa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/galeria/mutasd-meg-mekkora-a-szived-nyiregyhaza.html target=_blankKépek Nyíregyházáról ITT!/a/p pa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/galeria/mutasd-meg-mekkora-a-szived-nagykoros.html target=_blankKépek Nagykőrösről ITT!/a/p pa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/galeria/mutasd-meg-mekkora-a-szived-eger.html target=_blankKépek Egerből ITT!/a/p pa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/galeria/mutasd-meg-mekkora-a-szived-debrecen.html target=_blankKépek Debrecenből ITT!/a/p pemstrongA további városokban készült képek hamarosan ugyanitt ;-)!/strong/em/p

ÉLŐBEN A MUTASD MEG! ÉVZÁRÓ BUDAPESTRŐL

div class=field field-hir-kiskep img class=imagefield imagefield-field_hir_kiskep width=144 height=144 alt=MBCS src=http://mindenkinekbecsengettek.hu/sites/mindenkinekbecsengettek.hu/files/hir-kiskepek/6.jpg?1370523238 / /div pspan style=font-size: 13px;Ha nem tudtatok eljönni anbsp;/spanspan style=font-size: 13px;Mindenkinek becsengettek! ALTERNATÍV TANÉVZÁRÓK egyikére sem/spanspan style=font-size: 13px;, akkor nézzétek élőben azt a bulit, ahol a Mutasd meg! dalra formálnak közösen szívet a Mindenkinek becsengettek! programban résztvevő, fogyatékkal élő és ép gyerekek, és mindenki, aki a befogadó nevelé mellé állt a budapesti Orczy Parkban!/span/p p/ppa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/hir/eloben-a-mutasd-meg-evzaro-budapestrol.html target=_blanktovább/a/p

Mutasd meg mekkora a szíved!

div class=field field-hir-kiskep img class=imagefield imagefield-field_hir_kiskep width=144 height=144 alt=Mutasd meg! src=http://mindenkinekbecsengettek.hu/sites/mindenkinekbecsengettek.hu/files/hir-kiskepek/mutasdmeg.jpg?1369212902 / /div p style=text-align: justify;Kedves Gyerekek! Most rajtatok a sor, hogy megmutassátok, mekkora a szívetek! Csatlakozz az ország több pontján 2013. június 7-én megrendezett alternatív évzáróra. Várunk titeket egy hatalmas bulira, ahol a Mutasd meg! dalra formálhattok közösen szívet!/p p/ppa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/hir/mutasd-meg-mekkora-a-szived.html target=_blanktovább/a/p

Mutasd meg mekkora a szíved - MBCS Dal

div class=field field-hir-kiskep img class=imagefield imagefield-field_hir_kiskep width=144 height=144 alt=Videoklip src=http://mindenkinekbecsengettek.hu/sites/mindenkinekbecsengettek.hu/files/hir-kiskepek/video_.jpg?1367485312 / /div pspan style=color: #333333; font-family: 'lucida grande', tahoma, verdana, arial, sans-serif; font-size: 13px; line-height: 18px;Elkészült végre az Alma Együttes/spanspan style=color: #333333; font-family: 'lucida grande', tahoma, verdana, arial, sans-serif; font-size: 13px; line-height: 18px;sel közös klip, nagyon örülünk neki, és reméljük, hogy a dal, valamint a videó teljesíti a misszióját :)! Nézzétek meg a videót, és találkozzunk június 7-én!/span/p p/ppa href=http://mindenkinekbecsengettek.hu/hir/mutasd-meg-mekkora-a-szived-mbcs-dal.html target=_blanktovább/a/p

MBCS a "Tanító" folyóiratban

A Tanító c. módszertani folyóirat 2013. áprilisi számában Kovácsné Szomolányi Erika írása olvasható a "Mindenkinek becsengettek!" programról, a toleranciáról, az elfogadásról, a megértésről. A cikk kapcsán a szentendrei "AGY" Tanoda és a 4. osztály fotója került a folyóirat címlapjára. A cikk ITT OLVASHATÓ!

Köszönjük!

Klipforgatás az Alma Zenekarral

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a "Mindenkinek becsengettek!" -hez az Alma Zenekar által írt dal klipjének forgatásán, igazán remek hangulatú napot töltöttünk együtt :)!

dscf9560.jpg dscf9561.jpg dscf9563.jpg dscf9566.jpg dscf9567.jpg dscf9569.jpg dscf9571.jpg dscf9572.jpg dscf9573.jpg dscf9574.jpg dscf9575.jpg dscf9576.jpg dscf9577.jpg dscf9578.jpg dscf9579.jpg dscf9580.jpg dscf9581.jpg dscf9582.jpg dscf9583.jpg dscf9585.jpg dscf9586.jpg dscf9587.jpg dscf9588.jpg dscf9589.jpg dscf9590.jpg dscf9592.jpg dscf9594.jpg dscf9597.jpg dscf9598.jpg dscf9599.jpg dscf9601.jpg dscf9602.jpg dscf9603.jpg dscf9605.jpg dscf9606.jpg dscf9607.jpg dscf9609.jpg dscf9610.jpg dscf9612.jpg dscf9613.jpg dscf9615.jpg dscf9618.jpg dscf9619.jpg dscf9620.jpg dscf9623.jpg dscf9624.jpg dscf9626.jpg dscf9627.jpg dscf9628.jpg dscf9629.jpg dscf9630.jpg dscf9631.jpg dscf9632.jpg dscf9633.jpg dscf9634.jpg dscf9635.jpg dscf9636.jpg dscf9637.jpg dscf9638.jpg dscf9639.jpg dscf9640.jpg dscf9641.jpg dscf9642.jpg dscf9643.jpg dscf9644.jpg dscf9645.jpg dscf9650.jpg dscf9651.jpg dscf9652.jpg dscf9653.jpg dscf9654.jpg dscf9655.jpg dscf9656.jpg dscf9657.jpg dscf9658.jpg dscf9659.jpg dscf9660.jpg dscf9662.jpg dscf9663.jpg dscf9664.jpg dscf9665.jpg dscf9666.jpg dscf9667.jpg dscf9668.jpg dscf9669.jpg dscf9670.jpg dscf9672.jpg dscf9673.jpg dscf9674.jpg dscf9675.jpg dscf9676.jpg dscf9677.jpg dscf9678.jpg dscf9679.jpg dscf9680.jpg dscf9681.jpg dscf9682.jpg dscf9683.jpg dscf9684.jpg dscf9685.jpg dscf9686.jpg dscf9687.jpg

Együttműködik a Down Egyesület Hoffmann Rózsával

Együttműködési nyilatkozatot írt alá dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, Kisari Károly, a nyíregyházi Down Egyesület elnöke és Kerekgyártó Sándor, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden a minisztériumban a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált neveléséről.

tovább

Társadalomformáló együttműködés a testvérvárosok között

Újra bebizonyította az integráció létjogosultságát hazánkban és Ukrajnában is a nyíregyházi Down Egyesület által Magyarországról indított legnagyobb oktatási integrációs program, a Pokorni Zoltán által is támogatott "Mindenkinek becsengettek!”, mely folytatásáról írt alá megállapodást csütörtökön, Ungváron Kisari Károly, az egyesület elnöke, valamint Oleg Kyrylenko, az ungvári rehabilitációs központ vezetője.

tovább

Gyermekzsivajjal telt meg a színház pódiuma

Második alkalommal rendezte meg a nyíregyházi Down Egyesület a „Mindenkinek becsengettek!” gálarendezvényt - a  fogyatékkal élők világnapjához kapcsolódóan - szombaton a Móricz Zsigmond Színházban. Az egyesület oktatási programjában résztvevő nebulókon kívül (több mint 300 sajátos nevelési igényű, valamint egészséges gyermek) a gálán részt vettek az ő családjaik, valamint az őket tanító pedagógusok, így megtelt a színház gyermekzsivajjal.

tovább

"Mindenkinek becsengettek!" Gála Nyíregyházán és Ungváron

MBCS Gála Nyíregyháza - Móricz Zsigmond Színház - 2012. december 1. 10:00

A „Mindenkinek Becsengettek!” program nyíregyházi gáláján szerepelnek az abban résztvevő iskolák diákjai,  a  Móricz  Zsigmond  Színház  pedig  színes  programokkal  vár  kicsiket  és  nagyokat  egyaránt. A programban résztvevő lelkes ovisok és iskolások előadása előtt a színház Péter és a farkas című, gyermekeknek alkotott,  zenés  előadása  biztosítja  a  tökéletes  ráhangolódást,  a  gyermekműsorok  után  pedig Czakó Éva Lilla ördögbotozása varázsol el kicsiket és nagyobbakat. A program háziasszonya idén is Bocskai Magda! Hazamenni a gála végéig nem érdemes, hiszen értékes tombolaajándékok várják gazdáikat, az előadások közben pedig arcfestés,  kézműves foglalkozás, léggömb-osztás és Down Shop színesíti a programokat. A program zártkörű!

tovább

Pom-pom készítés Eszterrel a Mórában

Délutáni foglalkozás keretében pom-pom-ot készítettek a Móra Ferenc Általános Iskola 5. - 6. osztályos tanulói Kisari Eszterrel. KÉPEK ITT!

tovább

A Búzaszem óvoda kiskacsái táncra perdültek

A nyíregyházi Búzaszem Nyugati Óvoda Maci és Nefelejcs csoportja együtt készül a "Mindenkinek becsengettek!" Gálára, ahol Kacsatáncot adnak elő Salamon Mirjam és Hajnal Balázs "főszereplésével". KÉPEK ITT!

tovább

Ágika jókedvre deríti az Eötvös harmadikosait

A Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola 3. b osztályának tanulói annyira megszerették fogadott osztálytársukat, hogy türelmetlenül vártak minden egyes találkozást Zákány Ágikával. Most együtt készülnek a "Mindenkinek becsengettek!" Gálára, mely 2012. december 1-jén lesz a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. KÉPEK ITT!

tovább

MBCS tanévnyitó az Állatparkban

A fotókat készítette: Mészáros Annarózsa, www.digitalismajalis.hu

img_1381_copy_copy.jpg img_1384_copy_copy.jpg img_1389_copy_copy.jpg img_1392_copy_copy.jpg img_1393_copy_copy.jpg img_1394_copy_copy.jpg img_1410_copy_copy.jpg img_1415_copy_copy.jpg img_1417_copy_copy.jpg img_1420_copy_copy.jpg img_1423_copy_copy.jpg img_1434_copy_copy.jpg img_1435_copy_copy.jpg img_1436_copy_copy.jpg img_1437_copy_copy.jpg img_1439_copy_copy.jpg img_1443_copy_copy.jpg img_1445_copy_copy.jpg img_1448_copy_copy.jpg img_1452_copy_copy.jpg img_1463_copy_copy.jpg img_1464_copy_copy.jpg img_1465_copy_copy.jpg img_1476_copy_copy.jpg img_1479_copy_copy.jpg img_1483_copy_copy.jpg img_1485_copy_copy.jpg img_1486_copy_copy.jpg img_1494_copy_copy.jpg img_1497_copy_copy.jpg img_1504_copy_copy.jpg img_1507_copy_copy.jpg img_1519_copy_copy.jpg img_1522_copy_copy.jpg img_1523_copy_copy.jpg img_1525_copy_copy.jpg img_1541_copy_copy.jpg img_1549_copy_copy.jpg img_1553_copy_copy.jpg img_1557_copy_copy.jpg img_1567_copy_copy.jpg img_1570_copy_copy.jpg img_1581_copy_copy.jpg img_1588_copy_copy.jpg img_1594_copy_copy.jpg img_1600_copy_copy.jpg img_1603_copy_copy.jpg img_1612_copy_copy.jpg img_1617_copy_copy.jpg img_1625_copy_copy.jpg img_1631_copy_copy.jpg img_1637_copy_copy.jpg img_1646_copy_copy.jpg img_1659_copy_copy.jpg img_1664_copy_copy.jpg img_1676_copy_copy.jpg img_1681_copy_copy.jpg img_1682_copy_copy.jpg img_1683_copy_copy.jpg img_1692_copy_copy.jpg img_1693_copy_copy.jpg img_1695_copy_copy.jpg img_1815_copy_copy.jpg img_1819_copy_copy.jpg img_1847_copy_copy.jpg img_1848_copy_copy.jpg img_1849_copy_copy.jpg img_1851_copy_copy.jpg img_1854_copy_copy.jpg img_1856_copy_copy.jpg img_1861_copy_copy.jpg img_1867_copy_copy.jpg img_1878_copy_copy.jpg img_1898_copy_copy.jpg img_1902_copy_copy.jpg img_1914_copy_copy.jpg img_1917_copy_copy.jpg img_1918_copy_copy.jpg img_1931_copy_copy.jpg img_1935_copy_copy.jpg img_1941_copy_copy.jpg img_1950_copy_copy.jpg img_1953_copy_copy.jpg img_1964_copy_copy.jpg img_1968_copy_copy.jpg img_1969_copy_copy.jpg img_2054_copy_copy.jpg img_2056_copy_copy.jpg img_2061_copy_copy.jpg img_2068_copy_copy.jpg img_2101_copy_copy.jpg img_2138_copy_copy.jpg img_2149_copy_copy.jpg img_2152_copy_copy.jpg img_2156_copy_copy.jpg img_2160_copy_copy.jpg img_2170_copy_copy.jpg img_2186_copy_copy.jpg img_2198_copy_copy.jpg img_2202_copy_copy.jpg dscf6173.jpg dscf6178.jpg dscf6179.jpg dscf6185.jpg dscf6186.jpg dscf6189.jpg mbcs_evadnyito_small2.jpg mbcs_evadnyito_small6.jpg mbcs_evadnyito_small7.jpg mbcs_evadnyito_small10.jpg mbcs_evadnyito_small__18.jpg mbcs_evadnyito_small__19.jpg

Hol csengetnek be a fogyatékos gyerekeknek?

Tanévkezdő civil szafarival indult útjára a nemzetközi szinten már 3 éve működő "Mindenkinek becsengettek!" (MBCS) program, amely mellé olyan nevek álltak az évek során, mint Pokorni Zoltán, Alföldi Róbert, Till Attila, Schell Judit, Szinetár Dóra, Jaksity Kata, Erdei Zsolt vagy Zséda.

A Down Egyesület által szervezett "Mindenkinek becsengettek!" tanévkezdő tábor során a Nyíregyházi Állatparkban ukrán és magyar fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok találkozhattak. A tapasztalat az, hogy hazánkban hasonló a helyzet, mint Ukrajnában, így sok fogyatékos gyermeket nevelő szülő a nyugat-európai kivándorlásban látja gyermeke oktatási problémáinak megoldását.

tovább

Civil Szafari Nyíregyházán - Programok, helyszínek, jegyinformációk

Szeretettel várjuk a vendégeket a "Mindenkinek becsengettek!" nyári táborba, melyet a Down Egyesület a tanévkezdés jegyében szervez. Az tábor során magyar és határon túli fogyatékkal élő, valamint többségi gyermekeknek és családjaiknak szervezünk kicsik számára izgalmas, nagyoknak érdekes programokat.

tovább

Szafarival indul a „Mindenkinek becsengettek!” program a Nyíregyházi Állatparkban

Szeretettel várjuk a vendégeket a "Mindenkinek becsengettek!" nyári táborba, melyet a Down Egyesület a tanévkezdés jegyében szervez. Az tábor során magyar és határon túli fogyatékkal élő, valamint többségi gyermekeknek és családjaiknak szervezünk kicsik számára izgalmas, nagyoknak érdekes programokat.

tovább

Oldalak