Down Világnap a Supermokkában
Tornyi Ildikó, a Vígszínház színésze és Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke volt a vendége a péntek reggeli Supermokka című műsornak a Super Tv2-n. IDE kattintva indul a riport :)!
Tornyi Ildikó, a Vígszínház színésze és Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke volt a vendége a péntek reggeli Supermokka című műsornak a Super Tv2-n. IDE kattintva indul a riport :)!
Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke és Szalay Kriszta, színművész volt a vendége péntek reggel a TV2 Mokka című reggeli műsorának. A riport IDE kattintva indul!
A Down Egyesület a Vígszínházzal karöltve ötödször rendezi meg a Nemzetközi Down Világnapot a Vígszínházban március 24-én (vasárnap), melynek kísérő programja az az óriásfotó kiállítás, amely képei cseh, lengyel, szlovák és magyar Down-szindrómásokat ábrázolnak az országok egy-egy híres helyszínén, és amely – a Down-szindrómát okozó 21. kromoszóma triplázódására utalva – 21 napig látható a Ditrói Mór utcán.
Az ElektroMágia Webáruház a Down Világnap napjától egészen az év végéig támogatja a Down Egyesületet azzal, hogy a minden náluk vásárolt termék árából felajánlanak 100 forintot számunkra, így minden vásárlójuk 100 forinttal támogatja a Down Egyesület munkáját. Köszönjük :)!
Keresse a www.elektromagia.hu oldalt, vásároljon és adományozzon!
"A művészet integrál!" jegyében idén is kortárs festőművészekkel alkothatnak a Down-szindrómával élő és ép gyerekek a Vígszínház karzatán az V. Down Világnap alkalmából március 24-én. Az itt elkészült festményeket a tavalyi évhez hasonlóan aukcióra bocsájtjuk, így nagyon meghatározó egyesületünk életében az itt folyó munka.
Pénteken, a nyíregyházi Megyeházán a Rotary Club elnöke, Halász Gábor a Rotary Jótékonysági Bál bevételét, azaz 300-300 ezer forintot - adott át a Down Egyesület által fenntartott Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, illetve a Szent Kamill Rehabilitációs Központ számára. Az ünnepségen jelen volt Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke is, az adományokat átvette Nagy Tímea Zita, a Szent Kamill vezetője, valamint Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke.
Elfogadta a Down Egyesület meghívását a IV. Nemzetközi Down Világnapon hatalmas sikert arató óriás nyuszimama a Sylvanian Families-ből, akit a Formatex Kft. biztosít ezúttal is. Nyuszi barátunk szívesen fotózkodik a gyerkőcökkel a Vígszínház egész területén, majd a tombola ajándékokat nemcsak segít kisorsolni, hanem hoz is magával meglepetést a tombola-vásárló kicsiknek és nagyoknak.
A Down Egyesület által szervezett Down Világnapi programok egyike az a 20 képből álló óriás-fotó kiállítás a Ditrói Mór utcában, melynek képei cseh, lengyel, szlovák és magyar Down-szindrómásokat ábrázolnak az országok egy-egy híres helyszínén.
Az V. Nemzetközi Down Világnapon ne feledje otthon senki a gyerkőc kedvenc Anna, Peti és Gergő vagyBogyó és Babóca könyvét, hiszen a népszerű írónő, Bartos Erika is vendégünk a Vígben, aki 11:00 és 12:00 óra között vár olyan kicsiket és nagyokat, akik szeretnének az írónővel személyesen megismerkedni, vagy csak aláíratni kedvenc mesekönyvüket.
Az V. Nemzetközi Down Világnapon láthatjátok a Kaláka Együttest is "Három székláb" című gyermekműsorukkal :). A Kaláka gyereklemezeinek (A pelikán; Nálatok laknak-e állatok?; Ukulele; Az én szívemben boldogok a tárgyak; Bőrönd Ödön; Madáretető) legkedveltebb darabjaiból áll ez a műsor. Felhangzanak többek között Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna verseire írott dalok, és a gyerekek megismerik a Kaláka különleges, érdekes hangszereit.